Amint hazaértem, rögtön fel akartam menni a szobámba, ám eszembe jutott, mit ígértem Kevinnek. Kedves leszek Marie-hoz. Kifújtam a levegőt, majd besétáltam a nappaliba és leültem a kanapéra a nő mellé. Egyikünk se szólt egy szót sem.
-Kér valamit inni? –próbáltam oldani a feszült hangulatot.
-Nem, köszönöm. –mondta Marie.
A helyzet csodás volt. Kongott a ház a csöndtől és az unalomtól.
-Szeretnéd folytatni a beszélgetést, vagy hagyjalak téged békén? –kérdezte végül.
-Beszélgethetünk –kaptam az alkalmon. Végre megszólalt.
-Rendben. –bólintott a nő. –Szóval, hogy hívják?
-Kit? –ráncoltam a szemöldököm.
Marie elmosolyodott.
-Azt a bizonyos fiút, akiről szó volt.
Elpirultam.
-Ja, hogy őt… -csavargattam a hajam. –Hát, Terry.
-Értem. És mikor is találkoztok?
-Hát, holnap szeretnénk. Bemutat a szüleinek. –kezdtem újra kínosan érezni magam, de még mindig jobb, mintha szótlanul ülnénk egymás mellett.
-Ó… már ilyen komoly a dolog? –kérdezte boldogan.
-Azt hiszem… remélem. –vallottam be.
Pár másodperc elteltével újabb csönd állt be. Sóhajtva felálltam és kimentem a konyhába egy pohár kóláért. Nem igazán voltam szomjas, se semmi mással nem tudtam elfoglalni magam. Kinyitottam a hűtőszekrényt és elővettem egy műanyag palackos üdítőt. Ám mielőtt becsuktam, megakadt a szemem egy pohár jégen a mélyhűtő áttetsző ajtaján át. Nem emlékeztem, hogy bármit is betettem volna egy ilyen edénybe. Kivettem a fagyasztóból és szemügyre vettem. Semmi különleges nem látszott rajta, csak megfagyott víz volt benne.
Vagy mégsem.
Valami színes dolgot vettem észre a közepében.
-Mi a franc? –hunyorogtam.
-Valami baj van? –hallatszott a nappaliból.
-Ja, nem, semmi! –kiáltottam gyorsan. –Csak nehéz leszedni a kólásüveg kupakját.
-Segítsek?
-Nem, nem! –tiltakoztam. –Menni fog.
Marie beleegyezett, és Columbo nyomozó hangját hallva arra következtettem, hogy bekapcsolta a tévét.
A mosogatóhoz léptem és forró vizet engedtem a csapból a pohárra, hogy megolvadjon a tartalma. Nagy nehezen engedett, és a jég egy darabban kihullott belőle.
A kinti hideg jól jött, mert bekapcsolhattam a fűtést. Elővettem egy nagyobb, műanyag tálat, és beletettem a megszerzett darabot. Felszaladtam a szobámba és rátettem a radiátorra, hadd olvadjon ki teljesen, és fény derüljön a tartalmára.
-Stella –kiáltott valaki lentről.
-Azonnal… -mondtam és lerohantam a lépcsőn.
-Igen? –léptem be a nappaliba.
-Telefonon keresnek. –nyújtotta felém a kagylót Marie.
-Köszönöm. –vettem át, és visszamentem a szobámba. Udvariasság ide vagy oda, nem szeretem, ha hallják, amit másnak mondok. Ha a szobámban beszélek, még csak nem is vagyok bunkó.
-Halló? –szóltam bele, amikor becsuktam magam mögött a szobaajtómat.
-Szia, Terry vagyok.
-Terry! –ragyogott fel az arcom.
-Figyelj, ööö… holnap nem lenne baj, ha egy órával később mennék érted? Mondjuk, hétre? Későn érek haza a munkából.
-Rendben van. –mondtam kissé lelombozódva. Ez az egy óra csúszás is soknak tűnt a szememben.
De nem mutathattam ki, hogy csalódott vagyok. Elvégre, nem mondta le a randit.
-Akkor hétre érted megyek.
-Oké. Szia.
-Szia.
Kinyomtam a telefont és sóhajtottam. Aztán észbe kaptam: miben megyek holnap? Nem állíthatok be a szüleihez kopott farmerban és pólóban!
A szekrényemhez léptem, és kikerestem valami normális, bemutatkozásra való ruhát.
-Ez nem jó. –húztam a számat az egyikre, majd a másikra. Egy óra múltán már egészen szép kis halom rongy hevert az ágyamon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése