Este nyolc óra fele kimentem az udvarra, hogy elszívjak egy cigarettát. Apa persze nem tudhatott róla, hogy dohányzom, ezért a ház mögé mentem.
Tudom, elég egészségtelen, de ebbe temetkeztem anyu halála óta. Ez volt az egyetlen vigaszom. Függővé váltam. Persze sokszor hallottam már barátaimtól és innen-onnan, hogy egészségtelen, tönkreteszed magad, nem kellene ennyire összetörnöd, hogy a cigiben keresed a boldogságot stb. Ráadásul az apám egy orvos.
Nem igazán érdekelt. Egyszerűen szerettem csinálni és kész.
Mélyen beszívtam a füstöt, aztán körbenéztem a környékünkön.
Mivel kinn laktunk a városon kívül, mindössze két ház állt itt: a miénk, és tőlünk úgy húsz méterre egy öreg, elhagyatott viskó. Utóbbi tulajdonosa sok éve elköltözött, nem is jött ide már vagy tíz éve. A házra és a telekre egyaránt ráfért volna a felújítás és az ápolás: a kertet sűrűn benőtte a gaz, a fák hatalmasra nőttek, ágaik lehajlottak a súlyuktól. A kis épület fala már bomladozni kezdett, színe –az egykori világos, kellemes citromsárga- lekopott és kifakult. Néhány ablak berepedezett, az ajtó korhadtnak látszott. Ha az erdő felé kirándultunk, mindig elmentünk előtte –dohszagot árasztott. Ijesztő hely volt, mint egy kísértetház. Sosem értettem, hogy a tulajdonos miért vette meg a telket, ha nem is lakott benne. Vagy legalább miért nem adta ki vagy el?
Ma este azonban, amikor rágyújtottam, feltűnt, hogy a régi ház előtt egy jármű állt. Csodálkozva vettem ki egy sötét motor alakját.
„Érdekes… -gondoltam –a tulaj egy szerény kis öregember. Az övé lenne ez a csodabogár?”
Mivel tudtam, hogy apa úgyse jön ki a dolgozószobájából kilencig, volt időm kilopakodni, hogy közelebbről megnézzem a járművet. Egy vadonatúj Harley Davidson volt.
Körülnéztem, de nem láttam sehol senkit. Talán a tulajdonos mégis hazajött? Egy ilyen motorral?
Vagy… betörő?
Mit kereshet itt? Mit találhat egy tíz éves, bűzös, elhagyott házban egy betörő?
A motor nemrég parkolhatott le, mivel még meleg volt.
A házra néztem.
Én nagyon félős voltam. Ugyanakkor kíváncsi is. Most az utóbbi uralkodott el rajtam.
Dobogó szívvel az ajtóhoz léptem és bekopogtam.
Semmi válasz.
Remegő kézzel lenyomtam a kilincset.
Titokban azt reméltem, hogy zárva van, és visszaszaladhatok, de borzasztóan érdekelt ez a dolog. Az ajtó halkan kinyílt. Megdermedtem a nyikorgásra, de erőt vettem a félelmemen és benyitottam.
Beléptem a sötét, dohos házba. Elnyomtam a cigit és kidobtam az udvarra. Az öngyújtómmal világítottam, de nem láttam semmit. Lassan haladtam előre.
- Hahó… -kockáztattam meg a torkomban dobogó szívvel, de nem felelt senki. A ház üres volt. Néhány pókon, bogáron és egyéb kis állatkákon kívül semmit sem láttam.
Koppanás hallatszott a hátam mögül. Összerezzenve fordultam hátra, de csak egy egér szaladt át a kis folyosón.
A földszint teljesen lakatlannak tűnt. Megálltam az emeletre vezető lépcső előtt.
Egy részem azt sugallta, hogy forduljak vissza, menjek ki és szaladjak haza, hiszen ki tudja, mi vagy ki van odafenn. És különben is, amit épp csináltam, az birtokháborítás.
De ugyanakkor egy másik hang arra ösztökélt, hogy menjek fel. Ha lent nincs, valószínű, hogy fent sincs senki. Ha pedig betörő, és rajtakapom, talán jutalmat kapok. Elég önző teremtés voltam. Odafent pedig csak érdekes dolgok lehetnek…
Mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna, és a gyilkos ott várna rám az emeleten…
Csak álltam remegő térdekkel, majd lassan visszafordultam.
Az öngyújtó kiesett a kezemből, majd hangos koppanással ért földet. A szívverésem is elállt.
Velem szemben ugyanis egy férfi volt.
Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon.
Negyven év körüli, tagbaszakadt, izmos rockernek tűnt. Hosszú, őszesszőke haját lófarokba fogta. Bőrnadrágot, bőrdzsekit és bőrcsizmát viselt. A szemöldökébe és az orrába piercinget lövetett. Szemei furcsán beesettek voltak –talán alkoholistával állok szemben, gondoltam. Ijesztő alakja és sötét, erőszakos arckifejezése láttán meg sem tudtam szólalni.
A kezében zseblámpa volt, egyenesen az arcomba világított.
-Stella?
Összerezzentem a reszelős hang hallatán. Honnan tudja a nevemet? Egyáltalán nem volt ismerős a fickó sehonnan. Mégis, mi ez az egész?
-I…ismer engem…? –dadogtam, amikor végre szóhoz jutottam.
-Jeremy vagyok. –lépett közelebb és kinyújtotta a kezét, hogy megrázzam. Amikor nem viszonoztam a köszönését, így folytatta:
-Apám tulajdona volt ez a birtok. Jeremy Danstone-nak hívnak. Amikor kicsi voltál, én vigyáztam rád, amíg a szüleid dolgoztak. Szépen megnőttél!
Még mindig nem tudtam megszólalni. Mi van, ha ez csak egy trükk? Ha egy vérbeli pedofillal állok szemben?
Ekkor két kutya viharzott be a házba és Mark lábaihoz telepedtek le. A zseblámpa fényénél ki tudtam venni az alakjukat.
Ezek… nem kutyák! Ez… ezek farkasok!
A szívem maximális tempóra kapcsolt. A menekülés gondolata egyre erősebben visszhangzott a fejemben. Elugrottam onnan, átfutottam a férfi mellett, és csak egy dolog lebegett a szemem előtt: El innen, el innen, el innen!
Kirohantam az ajtón, ki az útra, el a házunkig. Amikor végre beértem a kertbe, lassítottam. Megálltam a ház falánál, hogy kifújjam magam. Amilyen halkan csak tudtam, belopództam, felszaladtam a szobámba és bebújtam az ágyba. Még mindig remegett a lábam. Fel sem tudtam fogni, mi történt velem. Kattogott az agyam, alig tudtam elaludni. Több órán keresztül csak fetrengtem az ágyban, egyszerűen képtelen voltam lehunyni a szemem.
Hajnali kettő felé végre a szívem visszaállt a normális dobogásra, amikor zajt hallottam. Felsikoltottam, amikor az ajtó alatti résen át árnyékot láttam állni a szobám előtt.
A kilincs lenyomódott, én pedig felültem és magam elé rántottam a takarót. Az alak benyitott és felgyújtotta a villanyt.
-Minden rendben, kicsim? –kérdezte apa, aggódó tekintettel.
Hatalmas megkönnyebbüléssel a párnámra dőltem.
-Igen… rosszat álmodtam. –kerestem a kifogásokat. Mint egy óvodás. Csúcs.
Apa aggódva nézett rám, de végül csak jó éjszakát kívánt..
-Jó éjt, Stel!
-Apa… kérdezhetek valamit?
-Persze!
-Az… ablakból láttam egy motort a régi ház előtt. Hazajött a tulajdonos?
-Nem, nem a tulaj. –magyarázta apa.- A fia. A tulajdonos már meghalt sajnos. Ez a fickó ideköltözött, mostmár itt fog lakni.
-Értem… honnan tudod?
-Hát, jóban voltam az öreg Danstone-nal, a régi tulajjal. A felesége felhívott nemrég, hogy életét vesztette valami betegségben. A fia pedig ideköltözik a családjával. Azt hiszem, Jeremynek hívják.
-Oh, szegény öreg… nem tudtam, hogy meghalt.
Kevin elbúcsúzott és becsukta az ajtót.
Alig tudtam este elaludni. Az új szomszédon járt az eszem. Amikor végre behunytam a szemem, akkor is valami szörnyűséget álmodtam.
Egy nagyon sötét, szűk utcában találtam magam. Tudtam, hogy futnom kell, mert valami üldöz, csak fogalmam sem volt róla, hogy mi vagy ki az. Csak rohantam be az utcába, ami nem akart véget érni, mégis egyre szűkült. Egyszer csak a lábaim megálltak, és nem akartak tovább menni. Szembefordultam az üldözőmmel. Nem láttam az arcát, de annyit ki tudtam venni, hogy egy férfi állt előttem. Egy rekedtes, rémisztő hang szólalt meg valahonnan:
-Vigyázz magadra!
Hatalmasat sikítottam, mert a fickó felém nyúlt, és egyik kezével megragadta a nyakamat. A lábam még mindig nem mozdult. Az érzés a halálnál is rosszabb volt, mintha a férfi keze csak üvegszilánkokból állt volna. Kiabáltam teli torokból, de nem használt; csak annyit értem el vele, hogy egyre erősebben szorította a nyakamat –immár a másik kezével is. És én nem tudtam meghalni. Pedig az is jobb lett volna. A fájdalom elviselhetetlen volt.
Óriási sikollyal ébredtem. A pizsamám átázott az izzadságtól. Ránéztem a digitális órámra: hajnali fél négyet mutatott. Nagyon féltem újra elaludni, inkább felvettem egy köntöst és lementem a földszintre. Kevin aludt, a horkolása megnyugtatóan hallatszott ki. Az álom annyira felzaklatott, hogy képtelen lettem volna nyugodtan feküdni fenn az ágyamban. Jó érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül a lakásban. Mégsem tudtam egyhelyben maradni, így kimentem a teraszra. A hűvös, áprilisi éjszakai levegő végül teljesen csillapította az idegességemet. Felkapcsoltam a kinti villanyt, kivittem egy takarót és leültem a hintaágyba. Betakartam magam, felhúztam a lábam és átkaroltam a térdemet.
„Lehet-e köze az álmomnak Jeremy-hez? Lehet-e ő a férfi, aki meg akart fojtani? Vagy csak én vagyok hülye, és egyszerűen beijedtem? Nem gondolhatok ilyet másokról, csak azért, mert ijesztő a külseje…”
Ezen tűnődtem egy darabig, amikor valami megmozdult a bokorban. Nagyon megijedtem, szinte hallottam, ahogy ver a szívem. Az a valami… vagy… valaki… a bokorban figyelt engem… Két szempár meredt rám. Lélegezni is elfelejtettem hirtelen. Belemélyesztettem a körmeimet a takaróba. Mostanában mindenki engem ijesztget?! Miért csak velem történnek ilyen dolgok?
Ekkor a hintaágy mellett észrevettem azt a kis szökőkutat, amit még a nővérem, Jenny hozott Kanadából. Nem volt túl nagy, kis kövekkel volt körberakva. Összeszedtem minden bátorságomat: megmarkoltam egy nagyobb követ, majd hirtelen elhatározással a bokorba hajítottam. Vonítás hallatszott, majd egy kutya alakja rohant ki, és eltűnt a sötétségben.
Nem, ez nem kutya! Hiszen ez…
-Stella! –hallottam egy hangot a hátam mögül. A nagy rémületben azt sem tudtam, hol vagyok. Kis híján felüvöltöttem, amikor megláttam Kevint.
-Jaj, apa! A frászt hoztad rám! Mit csinálsz itt?
-Ezt én is kérdezhetném.- mondta keresztbe tett kézzel. –Én hangokat hallottam, felébredtem és láttam, hogy égve van a villany idekinn.
-Én csak… megint rosszat álmodtam. –tényleg úgy hangzott, mintha egy óvodás mondta volna. Úgy is éreztem magam. De tulajdonképpen ez volt az igazság.
–De már minden rendben…- mondtam, miközben felálltam és elindultam a szobámba.
-Jó éjt apu!
-Jó éjt…- mondta egy kis hatásszünet után. Nyilván kicsit dilisnek nézett, esetleg alvajárónak. Nem is csodálom. Lehet, hogy meg is őrültem.
Becsuktam magam után a szobám ajtaját és leültem az asztalomhoz. Bekapcsoltam a laptopot; nem tudtam volna visszaaludni. El akartam foglalni magam valamivel, ezért még egyszer megírtam az aznapi fogalmazást az ír legendákról történelemből.
Amikor kész voltam, már hajnali öt óra volt. Megnéztem az e-mailjeimet. A képernyőn ez villogott:
ÖNNEK 1 ÚJ ÜZENETE ÉRKEZETT!
Rákattintottam a levélre. A feladó anonim módra volt állítva, így fogalmam sem volt, hogy ki küldhette.
Elkezdtem olvasni:
„Stella,
Elérkezett a Te időd. Ez nem az, amire gondolsz. Nem egy ostoba spam vagy körlevél. Kifejezetten neked szól. Olvasd végig. Ha nem teszed, teljesen váratlanul fog érni. Akkor pedig nem lesz időd búcsúzkodni. Bár ha nem hiszed el, az is a te bajod, engem nem zavar. Nemsokára meg fogsz halni. És azt is tudom, mikor és hogyan! Készülj, kislány!”
Egy kicsit elmosolyodtam, és kitöröltem az üzenetet. Nem hiszek az ilyenekben. Miért is lenne igaz? Hiszem rengeteg ilyen sztorit hallani manapság. Mindegyik csak levélszemét, mindössze arra jók, hogy terheljék a számítógépeket.
Sóhajtottam, majd kikapcsoltam a szerkezetet.
Végül nagy nehezen visszafeküdtem és elaludtam.
Annyi minden kavargott a fejemben. A suliban beszélni fogok Jeremy-ről Victoriával. Ő a legjobb barátnőm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése