Másnap Vicky nem jött iskolába. Csalódottan ültem a helyemre irodalomórán. Mindenképp el akartam mondani valakinek a Terry-nél tett látogatásomat, de más barátnőm nem igazán volt a suliban.
Becsöngetéskor még gyorsan küldtem neki egy sms-t:
"Sürgős megbeszélnivalóm van veled. Hol vagy?"
-Telefonozol az iskolában? -dobta le fekete hátizsákját a padtársam a helyére.
-Neked is jó reggelt. -morogtam.
-A szerelem elveszi az eszed, cica. -csóválta a fejét Mark, majd leült.
Dühösen néztem rá.
-Először is, ne nevezz cicának. Másodszor, ha tudni akarod, a barátnőmnek, Vic-nek írtam.
-Tudom. -rántotta meg a vállát. -Nem is őrá gondoltam. Hacsak nem ő a pasid.
Szikrázó szemekkel meredtem a fiúra.
-Mi közöd neked az én magánéletemhez? Nem vagyok leszbikus.
-Tudom. -vigyorgott megint, aztán nem szólt többet.
Zavarodottan vettem elő a könyvemet. Fogalmam sem volt róla, ki ez a srác, és honnan tud ennyi mindent rólam.
-"Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz,
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.
Mi más szeretni? Higgadt, tiszta téboly -
Édes vigasság, epe, ami szétfoly." -gúnyolódott.
-Jól hallom, a Rómeó és Júliából idézett valaki? -lépett be a terembe Wibbs. –Talán felelni szeretne, Mark?
-Ahogy óhajtja, uram. –mondta a fiú készségesen. –Én készültem.
-Tudom. –legyintett az angoltanár. –Épp ezért szólítanám Miss Stewarscott-ot. –meghűlt bennem a vér egy pillanatra. -Kíváncsi vagyok, ő vajon ugyanúgy tanult-e, mint Mr. Danstone.
Lázasan felálltam.
Danstone? Honnan ismerős nekem ez a név?
-Tudna maga is idézni a műből, Stella? –kérdezte Wibbs.
-Melyik részéből?
Széttárta a karját.
-Javaslom az erkély-jelenetet. –szólt közbe Mark. –Elég hosszú és emlékezetes fejezet ahhoz, hogy Stella megjegyezzen belőle egy mondatot.
Azt hiszem, akkor ölni tudtam volna a tekintetemmel.
-Nagyszerű, nagyszerű! –igazította meg a szemüvegét a tanár. –Halljunk valamit.
Pörgettem az agyam, de csak egyetlen részlet ugrott be.
-„Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó?
Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el…”
-Ugyan Mr. Wibbs, kérem. –szakított félbe a fiú. –Ezt a mondatot még Honoluluban is el tudnák mondani.
-Igaza van. –bólogatott serényen Andrew. –Halljunk valami mást, Stella.
Minden erőmmel a könyvre koncentráltam, de nem jutott eszembe semmi.
Behunytam a szemem.
Hirtelen képek villantak be. Anya, Jenny és én a kanapén ülünk, pop cornnal a kezünkben, két évvel ezelőtt. Zeffirelli Rómeó és Júliája megy a tévében, a második felvonás, az erkély-jelenet. Lepereg előttem a jóképű főszereplő mondata…
-Miss Stewarscott, magára várunk. –nézett rám szigorúan Andrew Wibbs.
-„Szólj újra, fényes angyal, mert éjben
Fejem fölött nekem oly glóriás vagy,
Akár a mennyek szárnyas hírnöke,
A visszatorpanó, döbbent halandók
Fehéren-égre-ámuló szemének,
Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn,
A lég hullámain és elvitorláz.” –hadartam büszkén.
A tanár meglepetten nézett rám. Meg sem vártam, hogy feltegye a következő kérdést, már dőlt belőlem a szó.
-Júliát egy angyalhoz hasonlítja, olyan tökéletes szépségnek látja, hiszen ezek az égi lények hibátlanok. Ugyan már, ki ne szeretne bele egy angyalba? –mosolyodtam el. Mellettem Mark alig hallhatóan, gúnyosan felnevetett.
-Jeles. –írta be a jegyet a naplóba Wibbs. –Gratulálok.
-Köszönöm. –ültem le elégedetten.
-Ó, tényleg, ki ne szeretne egy angyalt? –csúfolódott mellettem a fiú. –Ki ne szeretné a drága Terry-t?
Leesett állal, fortyogó haraggal fordultam felé.
-Ki vagy te? –fújtattam.
-Csak egy osztálytárs, aki megpróbál az agyadra menni, cica.
Ekkor hirtelen felismertem.
Egy apró vonás volt csak, de minden eszembe jutott.
-Te Jeremy Danstone fia vagy!
Fél szemmel rám nézett.
-És?
Nem válaszoltam.
A dühöm gyűlöletté vált. Alig kaptam levegőt.
A gyilkos, aki meg akar ölni, és gyanítom, hogy az apámat is, idehozta a gyerekét ebbe a suliba. Fogalmam sem volt, hogy miért.
De rossz érzésem támadt.
Amint megszólalt az óra végét jelző csengő, a női mosdóba rohantam. Előkaptam a mobiltelefonomat, de Vic még nem válaszolt az sms-re.
Idegesen tárcsáztam a számát.
Csak a negyedik csörgés után vette fel.
-Az istenért, Stella, miért hívsz?
Meglepődtem. Sosem hallottam még ilyen hangon beszélni velem.
-Mi bajod? –kérdeztem. –Miért nem vagy suliban?
Vicky felnevetett.
-Ellógtam.
-Micsoda?! –imbolyogtam.
-Ahogy hallottad: el-lóg-tam. Betűzzem is?
Hallgattam. Vic és a sulikerülés? De hát az egyik legjobb tanuló az iskolában!
Ez egyáltalán nem vall rá.
-Hol a fenében vagy?
-A Kalózban. –válaszolt kissé megvetően.
Megtámogattam a falat, nehogy elájuljak.
Az én Victoriám Milwaukee legnagyobb kocsmájában?
-Mi? Mégis mióta iszol te?
-Amióta Alex meghívott egy vodkára.
A homlokomra csaptam. Hát persze. Ki más lehetne a dolgok hátterében, mint az imádott Alex Godin?
-Vic, azonnal gyere el onnan! –kiáltottam.
-Nem vagy az anyám. –nevetett. –Amúgy meg jobban érzem magam tőle. Alex már kétszer is megcsókolt.
-Vicky… -próbálkoztam, de hajthatatlan maradt.
-Még megiszunk pár felest, aztán lelépünk. Elképzelni sem tudod, milyen állati ez a hely.
-Vic… -könyörögtem. –Te részeg vagy.
-Na és aztán? –kacagott tovább. –Mindig is ki akartam próbálni, milyen érzés.
-Nem! –csattantam fel. –Te amióta csak az eszedet tudod, ellene voltál az ilyen dolgoknak!
-Tedd már le azt a telefont. Indulnánk. –hallottam meg Alex ellenszenves hangját.
-Oké. –visongott a lány. –Na figyelj, Stel, leteszem, mert megyünk.
-Hova mentek? –kérdeztem kavargó gyomorral, bár a történtek után sejtettem a választ.
-Alex lakására. –mondta. –Majd hívlak.
-Vicky, várj… -szóltam, de már késő volt. Letette.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése