Fáradtan dőltem neki a bejárati ajtónak, amikor hazaértem. Egy csomó házim volt még hátra, ráadásul az agyam folyamatosan zakatolt. Vicky, Alex, Terry. Ez a három név pörgött egymás után a fejemben.
Apát már otthon találtam. Az ebédlőasztalnál ült, az ujjait összekulcsolva nézett maga elé.
- Szia - köszöntem neki. Felnézett; a tekintete zavaros és izgatott volt.
- Beszélhetnénk egy percet? - kérdezte.
Meglepetten letettem a táskámat az egyik székre, majd leültem mellé és kíváncsian vártam a mondandóját.
- Szeretnék kérdezni valamit - kezdte.
- Hallgatlak - mosolyodtam el. Nem is sejtettem, miről lehet szó.
- Tehát… tudom, hogy anyu eltávozása óta alig telt el idő, mégis úgy érzem, tovább kell lépnem.
- Mire gondolsz? - ráncoltam a szemöldökömet. Nem erre a témára számítottam.
Egy pillanatig hallgatott, aztán felém fordult. A szemei komolynak tűntek, nekem pedig az arcomra fagyott a mosolyom. Rossz érzésem támadt.
- Mit szólnál ahhoz, ha megkérném a kezét?
Bumm.
Mintha mellbe vágtak volna egy súlyos vasgolyóval. Felpattantam.
- Mi?! Hogy képzeled? Az egy dolog, hogy találkozgattok, randizgattok. A kedvedért elnéztem ezt, pedig anyu egy hónapja halt meg! Azt hittem, azért vagy vele, mert hiányzik neked úgymond a női társ, de ez már sok. Komolyan azt hiszed, hogy Marie pótolhatja őt? Semmi bajom nincs vele. Kedvelem, de nem lennék képes elfogadni, mint új anyát. Apu, térj már észhez! Megbolondított, mert fiatal és szép? Igen, az. Fiatalabb, mint anyu volt. És facér. Ugyanazt a munkát végzitek, nem lenne ellenkezés semmiben. De jó lenne ez neked? Vagy nekünk? Nem vagyok elég jó társaság? - a kiborulásom zokogásba csapott át - Kellett valaki, akivel ágyba bújhatsz, aki megért téged? Egy hónap, apa, egy!
Kevin rezzenéstelen arccal tűrte a dühkitörésemet.
- Én nem ezt mondtam - suttogta - Én…
- Hagyjuk - intettem le mérgesen - Nem érdekel.
Hátat fordítottam neki és kiviharzottam az ajtón. A sírástól remegve ültem fel a robogómra, és elhajtottam. A szemem sarkából láttam, hogy apa a bejáratnál áll és utánam néz.
Nem számított. Hogy volt képes ilyet kérdezni? Megkérni a kezét?
Teljesen összetörtem. Ez volt az utolsó dolog, amit el tudtam volna képzelni róla. Teljesen megbolondította a nő szépsége. Egy hónap. Egyetlen, átkozott hónap telt el azóta! Már a fekete ruháit sem hordja. Nem gyászolja őt. Talán nem is hiányzik neki. Talán már azelőtt kavart Marie-val, mielőtt…
Megráztam a fejem. Erre még csak gondolni sem bírtam.
Ahogy beértem a városba, elfogott a kétségbeesés. Este nyolc óra volt, sötétedett. Hová fogok menni? Egy cent sem volt nálam.
Lelassítottam és megálltam az útkereszteződésnél. Egyik kezemmel beletúrtam a hajamba, és megpróbáltam gyorsan körbenézni, hátha adódik valami ötlet. Vicky kórházban van - hozzá nem mehetek.
Talán…
Nem, nem. Ezt a gondolatot gyorsan kiráztam a fejemből. Nem mehetek Terryhez. Igaz, hogy együtt vagyunk már, de ez mégiscsak korai.
A lámpa zöldre váltott, mögöttem pedig egy ideges kamionos dudálni kezdett.
- Jól van, megyek már - kiáltottam hátra dühösen.
Akárhogy is róttam az utakat, nézhettem jobbra, balra, nem akadt jobb ötletem.
Sóhajtottam, majd ráfordultam a Van Buren Streetre.
Dobogó szívvel, semmivel sem törődve álltam Terry - ék háza előtt. Megnyomtam a csengőt, hátrébb léptem és vártam. Imádkoztam, hogy itthon legyen.
Pár másodperc múlva a kilincs megmozdult, és az ajtó kinyílt. A fiú meglepetten nézett rám.
- Szia - köszönt.
- Szia… - feleltem halkan. - Bejöhetek?
Terry félreállt a bejáratból.
- Persze, gyere.
Beléptem az előszobába és körülnéztem, miközben ő becsukta mögöttem az ajtót.
Nem változott semmi, a nappali, az étkező, minden ugyanolyan maradt, mint amikor utoljára jártam itt.
- Valami baj van? - kérdezte hátulról a fiú.
Könnyes szemekkel megfordultam.
- Apa nősülni készül - böktem ki.
Ledöbbenve állt előttem.
- Sajnálom… most nem tudom, mit mondhatnék - mondta zavartan.
- Az a baj - dadogtam -, hogy a nővel semmi bajom, csak… azzal, hogy apa túl akar lenni anyán, és egy másik feleséget hoz a házhoz.
Kitört belőlem a zokogás. Terry odalépett hozzám, gyengéden megölelt, és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.
- Jól van, semmi baj - simogatta meg a hajam.
Pár percig magamhoz szorítottam őt, és hihetetlenül jó érzés volt, hogy vigasztal és szeret engem.
- Gyere - mondta végül, és felemelte az állam. - Megágyazok neked.
- Köszönöm - szipogtam. Nem furdalt a lelkiismeret, hogy a fiúmnál alszom. Nem járt más a fejemben, csak az, hogy végre rádőlhessek egy párnára, egy olyan helyen, ami biztonságot ad.
Követtem Terryt az emeletre. A fiú benyitott a szobájába, majd tétovázva rám nézett.
- Nincs pótágyam… Akarod, hogy a vendégszobában készítsem el a helyed?
A cipőm orrát bámulva az egyik lábamról a másikra álltam, majd kinyögtem.
- Jobban érezném magam, ha… melletted alhatnék.
A fiú elmosolyodott és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Rendben van.
Igazából semmi sem volt nálam, csak egy telefon. Spontán leléptem otthonról, nem gondoltam bele, mi lesz velem. Koszos, utcai ruhában mégsem akartam befeküdni Terry tiszta ágyneműjébe.
Ő persze szinte azonnal észrevette a zavaromat, úgyhogy a szekrényéhez lépett és így szólt:
- Női hálóinggel nem tudok szolgálni, de…
Az egyik fiókból előhúzott egy nagy, piros pólót és egy szürke melegítőnadrágot.
- Ezt tudom felajánlani pizsama gyanánt - nyújtotta át. - Ne aggódj, ki van mosva mind a kettő - tette hozzá mosolyogva.
- Köszönöm - néztem rá hálásan.
- A fürdőszoba a folyosó végén van - mondta Terry, mire én szófogadóan bevonultam oda. Teljes szívemből hálát adtam ennek a fiúnak, akit úgy szerettem, mint még soha senkit egész eddigi életemben.
***
- Nem tudtam, hová mehetnék - vallottam be. - Képtelen lettem volna otthon maradni.
- Ide bármikor jöhetsz - nyugtatott meg. Már nem sírtam. Terry közelsége és kedvessége elűzte belőlem a keserűséget.
Egy - egy bögre forrócsokival a kezünkben ültünk az ágyában. Remekül festhettem kócosan, smink nélkül, férfiruhában, de abban a pillanatban semmi sem érdekelt.
A digitális ébresztőóra már hajnali fél egyet mutatott. A mobiltelefonomat kikapcsoltam, bá tudtam, hogy apa keresni fog. De nem érdekelt. Ha igazán belegondolt, rájöhetett, hol vagyok.
Jelen esetben nem számított Kevin, se semmi és senki más. Csak Terry meg én.
A szülei elutaztak hétvégére egy barátjukhoz, így az egész ház a minek volt.
- Addig maradsz, ameddig csak szeretnél - mondta a fiú, de megráztam a fejem.
- Holnap mindenképp vissza kell mennem. Csak ma éjszakára kereste egy kis nyugalmat és biztonságot.
- Hát - mosolygott -, örülök, ha úgy érzed, itt megtalálod.
- Nem győzöm köszöni azt a sok jót, amit értem teszel - hálálkodtam. De ő csak legyintett és letette a bögréjét az éjjeliszekrényre. Én is követem a példáját, miután az utolsó cseppet is elfogyasztottam.
Ásítottam egyet.
- Biztos nagyon fáradt vagy - mondta Terry. - Pihenned kéne. Fárasztó napod volt.
- Igen. Azt hiszem… - a szemeim majd’ leragadtak.
A fiú közelebb hajolt.
- Akkor aludj - mondta, majd egy apró puszit adott a számra. - Szép álmokat, Stella.
- Köszönöm - mormoltam félálomban. - Neked is.
Terry lekapcsolta a villanyt, majd betakargatott, és lehajtotta a fejét a párnára.
Óvatosan közelebb kúsztam hozzá, a karomat átvetettem az oldalán, és a mellkasára hajtottam a fejem.
A tenyerét a vállamra simította, majd hallottam, ahogy lassú, mély lélegzetvételre kapcsol, én pedig a fiúm biztonságot nyújtó karjai közt aludtam el.
annyira tetszett a tortenet.ugyesen osszehoztad,hogy sok szalon fusson az egesz sztori.viszont figyelj a kissebb hibakra.peldaul: ha teged meg akarna olni valaki nem vennel rola tudomast?nekem elso dolgom lenne elmenni a rocker szomszedhoz,es kifaggatni,mit tud!:DDDddd imadom a tortenetet,folytasd minel elobb.puszi:)
VálaszTörlés